Magyar Hosting

HONLAP!MOST

A Weboldal csomagok

paramétereit a tartalomkezelő-rendszerekre (CMS = Content Management System) optimalizáltuk, sőt a 3 legnépszerűbb rendszer bármelyikét tartalmazza is a tárhely már az indulás pillanatában. Ennek előnye, hogy Önnek nem kell megrendelés előtt vizsgálnia, hogy egy adott szolgáltató valamelyik csomagja technikailag megfelel-e a CMS futtatásához, és az is, hogy nem kell a rendszer telepítésével foglalkoznia. Ajánljuk azoknak, akik már ismerik a CMS-ek egyszerűségének előnyeit, valamint azoknak is, akik rendelkeznek alapvető számítástechnikai és internetes felhasználói ismeretekkel és szeretnék kipróbálni a saját honlap építésének szabadságát.

A Webshop csomagok

előnye, hogy a megrendelést és online fizetést követően Önnek azonnal egy kulcsrakész virtuális boltja lesz az interneten olyan tárhellyel a háttérben, amely kifejezetten alkalmas egy e-kereskedelmi megoldás üzemeltetésére. Természetesen a kezdetkor a virtuális polcok üresek, de a cége által kínált termékek vagy szolgáltatások megrendelési folyamatát kiszolgáló virtuális kassza és szállítási modul is rendelkezésre áll, így a kínálatot bemutató illusztrációk, leírások, árak, és egyéb szükséges dokumentumok feltöltése, és beállítások véglegesítése után Ön azonnal megkezdheti az értékesítést, ha eleget tett hatósági bejelentési kötelezettségeinek is.

TIPP Ha új honlapot indít vagy webshopot nyit, amelynek forgalma nem előre megbecsülhető, válassza az igen kedvező árazású kisebb csomagok valamelyikét. A bevezetési időszakban az új honlapok illetve boltok túlnyomó többségéhez ezek mérete is megfelelő. A forgalom- vagy kínálatnövekedés időszakában gyűjtött statisztikák alapján később is nagyobb kapacitású csomagra válthat, és ezzel pénzt takaríthat meg az induláskor, amikor egyéb kiadásokra kell forrásokat elkülöníteni.

EXTRA Az előre telepített programok nem csak induláskor számítanak kényelmes megoldásnak, hanem a későbbiekben is, mivel ezek képesek a rendszeresen megjelenő frissítések automatikus telepítésére is, így figyelemmel követés és beavatkozás nélkül biztosíthatja, hogy rendszere mindig a legbiztonságosabb és legjobban funkcionáló verziót futtassa.

Az előre telepített rendszerek nem jelentenek kompromisszumot az egyediesíthetőség tekintetében sem. Ezek is alkalmasak egyedi kinézet kialakítására (előkészített sablonokkal), és új funkciókat is hozzáadhat (kiegészítő modulokkal). További módosítások is ugyanúgy elvégezhetőek, mint egy manuálisan telepített programnál.

A legnépszerűbb tartalomkezelő rendszerek és webáruház-motorok azonnal

Wordpress
WordpressWordPress
A legnépszerűbb nyílt forráskódú blogmotor és tartalomkezelő rendszer több százezer ingyenes sablonnal, bővítménnyel.
Drupal
DrupalDrupal
Sokoldalú, ingyenes CMS rendszer. Nagy adatforgalmat is gond nélkül kezel, számos népszerű honlap használja.
Joomla!
Joomla!Joomla
Honlap építése, könnyű kezelése, gyors szerkesztése programozói tudás nélkül a Joomla!-val.
 
Magento Webshop
MagentoMagento
Az egyik vezető ingyenes webáruház-motor a világon. Tárhely és erőforrás igényes, viszont minden igényre jó.
PrestaShop Webshop
PrestaShopPrestaShop
Magyar nyelvű, ingyenes webáruház szoftver. Egyszerűbb, azonban gyorsabb mint a Magento.
Opencart Webshop
OpencartOpencart
Széles körben kedvelt webáruház szoftver, könnyen kezelhető, keresőbarát és ingyenes.
 

  • Éves díj    

  • Kinek ajánljuk?
  • A kapacitás határozza meg, hogy összesen mennyi adatot tárolhat. Ezen a kapacitáson osztoznak az email fiókok, a weboldal publikus tartalma, és a háttérben dolgozó adatbázisok.SSD Tárhely kapacitás
  • A neten publikált weboldalak közel 20%-a ezt a CMS-t, azaz tartalomkezelő rendszert használja. A tarhely.com honlap is egy ezek közül. Könnyen áttekinthető adminisztrációs felülete magyarul is elérhető.WordPress
  • Drupal
  • Joomla
  • PrestaShop
  • OpenCart
  • Magento
  • Az EVO teljesítménynövelő csomag olyan szerveroldali komponensek összessége, melyek külön-külön vagy együttesen gyorsabbá teszik a weboldalt a látogatók számára. Az Ön által választott CMS vagy webshop rendszertől függ, hogy a lehetőségek közül melyeket képes kihasználni, de mi szinte minden optimalizációs szoftvert elérhetővé teszünk: APC, Memcached, Xcache, solr, stb.EVO PowerPack
  • SSD tárhely
  • Fix IP
  • SSL tanúsítvány
  • Ennyi egyedi email fiókot hozhat létre (pl:info@domain-nevem.hu, beszerzes@domain-nevem.hu, csaladnev.utonev@domain-nevem.hu, stb., de akár több email címet is irányíthat egy fiókba (ezt hívjuk email továbbítónak).Email fiókok
  • A tárhely beállításainak kezeléséhez használt legelterjedtebb megoldás. A közkedvelt cPanel adminisztrációs felületen közvetlenül webes bőngészőjéből végezhet módosításokat. Nálunk természetesen magyar nyelven is elérhető.cPanel adminfelület
  • Tárhelyére felkerült adatairól napi, heti és havi biztonsági mentés is készül, amely visszaállítását a cpanelen elvégezheti. Fontos tudni, hogy a visszaállítás sikerességére nem tudunk garanciát vállalni, így érdemes rendelkezni saját adatmentéssel is.Biztonsági mentés
  • A tarhely.com-nál csak a legjobb minőségű, világmárkák által gyártott szervereket használjuk, ezzel garantálva a folymatos üzemelést még a legolcsóbb tárhelycsomagokat választók számára is.Prémium szerverek
  • A gyors internetkapcsolat biztosítja, hogy weboldalai gyorsan töltődjenek be. A tarhely.com szerverek 1000 Mbit/sec sebességgel kapcsolódnak az internethez, ami 100x gyorsabb, mint az átlagos otthoni internetkapcsolat és 10x gyorsabb, mint a tipikus szerverkapcsolat. Szervereink az ISZT BIX központ épületében üzemelnek.Gyors internetkapcsolat
  • SSH hozzáférés

  • WEBOLDAL
    START


  • 7 188 Ft

    bruttó 9 129 Ft*

    599 Ft + ÁFA / hó

  • Ha kisvállalati bemutatkozó honlapot szeretne 5 email fiókkal, a START napi 1.000 látogatót is képes kiszolgálni.
  • 2 GB
  • yes
  • yes
  • yes
  • no
  • no
  • no
  • no
  • yes
  • no
  • opció
  • 5 db
  • yes
  • yes
  • yes
  • yes
  • no

  • WEBOLDAL
    TEMPO


  • 8 388 Ft

    bruttó 10 653 Ft*

    699 Ft + ÁFA / hó

  • Jó választás fejlődő kisvállalatoknak, akik gyors, komplexebb, de mégis egyszerűen kezelhető honlapot szeretnének, 4 GB tárhellyel és 10 email fiókkal.
  • 4 GB
  • yes
  • yes
  • yes
  • no
  • no
  • no
  • no
  • yes
  • no
  • opció
  • 10 db
  • yes
  • yes
  • yes
  • yes
  • no

  • WEBOLDAL
    TREND


  • 13 188 Ft

    bruttó 16 749 Ft*

    1099 Ft + ÁFA / hó

  • Nagyobb látogatottságú, összetettebb weboldalak esetén ajánljuk, 25 email fiók tartozik hozzá.
  • 10 GB
  • yes
  • yes
  • yes
  • no
  • no
  • no
  • no
  • yes
  • no
  • opció
  • 25 db
  • yes
  • yes
  • yes
  • yes
  • no

  • WEBOLDAL
    MULTI


  • 15 588 Ft

    bruttó 19 797 Ft*

    1299 Ft + ÁFA / hó

  • Weboldal és webshop egyszerre. Nagyobb teljesítmény mellett 30 email fiók kezelésére képes.
  • 15 GB
  • yes
  • yes
  • yes
  • yes
  • yes
  • yes
  • no
  • yes
  • no
  • opció
  • 30 db
  • yes
  • yes
  • yes
  • yes
  • no

Nézze meg az összes műszaki tulajdonságot

 

* Tárhelycsomagjaink csak éves előfizetéssel rendelhetőek meg.

Weboldal

Honlapkezelés egy helyen

A WordPress az egyik legegyszerűbben kezelhető, de egyben leginkább egyediesítésre alkalmas rendszer. Próbálja ki bátran, mert már havi 408 Ft + ÁFA-ért a teljes rendszert (vagy a hasonló Joomla vagy Drupal tartalomszerkesztőket) használhatja. Tapasztalja meg a saját honlap publikálásával járó sikerélményt, és spóroljon meg több-tízezres webfejlesztési költséget. Magyarul elérhető felhasználói felületet és támogatói fórumot is kínál, ezzel is megkönnyítve az indulást.

Webshop

E-kereskedelem egy helyen

Már havi 575 Ft + ÁFA-ért egy teljes értékű rendszert vehet használatba. Ezzel komoly anyagi befektetés nélkül léphet be az online kereskedelmi piacra, és tesztelheti termékeinek vagy szolgáltatásainak népszerűségét. Mennyiségi korlát nélkül tölthet föl termékeket, és az azoknak legjobban megfelelő kategorizálás szerint csoportosíthatja kínálatát, nyilvántarthatja készletét és megrendeléseit. Akciókat is meghirdethet és egyéb promóciós ajánlatokat tehet vásárlóinak.

Ügyfélkapu

Ügyintézés egy helyen

Az MHosting saját online ügyfélkapuján keresztül áttekintheti szolgáltatáscsomagját, számlázási ügyeit, technikai bejelentést tehet vagy segítséget kérhet, webtárhely csomagot válthat. Számos egyéb tárhelykezeléssel összefüggő teendő elintézésére is alkalmas, anélkül változtathatja email fiókjait, webcímeit, stb., hogy bejelentkezne cPanel felületére. Mindez természetesen egy webböngészőben, a világon bárhonnan elérhető.

 

Részletes technikai paraméterlista

Tekintse meg, hogy milyen széleskörű megoldásokat kínál egy-egy HONLAP!MOST webtárhely csomag. Leginkább profiknak hasznos ez az informatív specifikációs táblázat, de bizonyára laikus felhasználók is találnak benne érdekes részleteket.

Tárhely csomag Weboldal Start Weboldal Tempo Weboldal Trend Weboldal Multi
Általános tulajdonságok
Tárhely kapacitás 2 GB 4 GB 10 GB 15 GB
cPanel felület igen igen igen igen
Háttértár típusa SSD SSD SSD SSD
CMS és Webshop támogatás igen igen igen igen
Alkalmazás telepítõ (Installatron) igen igen igen igen
Cron-ok (idõzített parancsok) futtatása igen igen igen igen
Premium szerverek igen igen igen igen
Gyors internetkapcsolat igen igen igen igen
FTP hozzáférés 1 1 1 3
Adatforgalom korlátlan korlátlan korlátlan korlátlan
Tárhely állapot riasztó email igen igen igen igen
Korlátozott fájlméret nem nem nem nem
SSH elérés nem nem nem nem
Webszerver tulajdonságok
Webszerver Apache 2.4 Apache 2.4 Apache 2.4 Apache 2.4
Dinamikus (PHP) igen igen igen igen
Látogató statisztika igen igen igen igen
Egyéni .htaccess igen igen igen igen
Webszerver napló hozzáférés (logok) igen igen igen igen
Egyéni hibaoldalak igen igen igen igen
Egyedileg szabályozható HTTP tömörítés igen igen igen igen
Perl 5 igen igen igen igen
Server Side Includes (SSI) igen igen igen igen
HTTP Keep-Alive igen igen igen igen
Google mod_pagespeed igen igen igen igen
PHP tulajdonságok
PHP verzió 8.1,
választható: 5.3, 5.6, 7.1, 7.2, 7.3, 7.4, 8.0, 8.2, 8.3
8.1,
választható: 5.3, 5.6, 7.1, 7.2, 7.3, 7.4, 8.0, 8.2, 8.3
8.1,
választható: 5.3, 5.6, 7.1, 7.2, 7.3, 7.4, 8.0, 8.2, 8.3
8.1,
választható: 5.3, 5.6, 7.1, 7.2, 7.3, 7.4, 8.0, 8.2, 8.3
PHP memory_limit 256 MB 256 MB 256 MB 256 MB
Egyedi PHP.INI igen igen igen igen
PHP post_max_size 50 MB 50 MB 50 MB 50 MB
PHP upload_max_filesize 50 MB 50 MB 50 MB 50 MB
PHP session.gc_maxlifetime 1440 s 1440 s 1440 s 1440 s
PHP modulok igen igen igen igen
ImageMagick (Imagick) igen igen igen igen
cURL támogatás igen igen igen igen
Zend Guard Loader
(Zend Optimizer)
igen igen igen igen
ionCube Loader igen igen igen igen
Adatbázis tulajdonságok
Adatbázisok száma 2 2 2 5
Adatbázis kiszolgáló verzió MariaDB 10.6 (MySQL 5.7 kompatibilis) MariaDB 10.6 (MySQL 5.7 kompatibilis) MariaDB 10.6 (MySQL 5.7 kompatibilis) MariaDB 10.6 (MySQL 5.7 kompatibilis)
phpMyAdmin hozzáférés igen igen igen igen
Domain tulajdonságok
Online DNS kezelõ igen igen igen igen
Parkolható domain
(vhost alias)
10 15 25 30
Aldomain
(vhost külön aldomainen)
1 2 2 10
Hozzáadott domain
(vhost külön fõdomainen)
0 0 0 1
Email tulajdonságok
Email fiókok 5 10 25 30
Webmail (2 féle) igen igen igen igen
IMAP, POP3, SMTP igen igen igen igen
Catch all funkció igen igen igen igen
Email továbbítók igen igen igen igen
Automatikus válaszemail küldõ igen igen igen igen
Email vírusszûrés igen igen igen igen
Egyénileg tanítható Spam szûrõ igen igen igen igen
Email cím nyomonkövetés igen igen igen igen
Óránként küldhetõ
e-mailek száma
150 (bővíthető) 150 (bővíthető) 150 (bővíthető) 150 (bővíthető)
Biztonság igen igen
Automatikus biztonsági mentés (napi, heti, havi) igen igen igen igen
Egyéni biztonsági mentés igen igen igen igen
Osztott SSL (HTTPS) támogatás igen igen igen igen
Saját domaines SSL (HTTPS) támogatás telepíthető telepíthető telepíthető telepíthető
Beépített vírusírtó igen igen igen igen
Tárhely erõforrások
Erõforrás kihasználtság mérõ igen igen igen igen
CPU mag 2 2 2 2
vMEM (Virtual Memory) korlátlan korlátlan korlátlan korlátlan
pMEM (Physical Memory) 512 MB 512 MB 512 MB 768 MB
EP (Concurrent connections) 32 50 64 64
Virtuális fájlrendszer izoláció (CageFS) igen igen igen igen
Google Mod_PageSpeed HTTP gyorsító igen igen igen igen
APC PHP gyorsító igen igen igen igen
eAccelerator PHP gyorsító igen igen igen igen
Xcache PHP gyorsító igen igen igen igen
OPCache PHP gyorsító igen igen igen igen
Memcached PHP gyorsító igen igen igen igen
Megrendelem Megrendelem Megrendelem Megrendelem


Kérjük, amennyiben felnőtt témájú oldalához rendelne tárhelyet, keresse ügyfélszolgálatunkat (info@mhosting.hu) hogy az azonos IP címmel rendelkező, más tartalmú honlapok esetében ne okozzon kellemetlenségeket.

 
Honlapjai nálunk jó kezekben lesznek.
Nem érdemes adatai biztonságát és a megbízható üzletmenetet kockáztatnia filléres megtakarítás reményében: válassza a tarhely.hu minőségi szolgáltatásait.

Gyorsaság: Azonnal szeretne tárhelyet? Online megrendelés és fizetés után akár percekkel már használhatja is szerverünket, ha igényli, akkor előre telepített honlappal.

Biztonság: Tudjuk, hogy Önnek is fontos, hogy érzékeny adatai, levelei biztonságban legyenek, ezért ennek garantálása szakmai prioritásunk: mindig hozzáférhet, aki jogosult, és sosem, aki nem.

Folyamatosság: Ügyfeleink akkor elégedettek, ha weboldaluk bármikor gyorsan megjelenik a látogatók böngészőjében, ezért szervereinkben kiváló komponenseket használunk.

Szaktudás: Rendszergazdáink szeretik, amit csinálnak, ezért az Ön által megrendeltek mindig jól funkcionálnak, de ha speciális kérése van, azt is szívesen teljesítik.

Testreszabhatóság: Ha csak hozzávetőlegesen tudja tárhely szükségletét felmérni, először rendeljen kisebb csomagot, mert a látogató forgalom növekedésével később is nagyobb csomagra válthat.

Segítség: Ügyfélszolgálatunk várja hívását hétköznap 7:00 és 19:00 óra között, illetve emailen is kereshet minket, és biztosan választ kap kérdésére!

Költséghatékonyság: Nagy kapacitásunk lehetővé teszi, hogy hazánk egyik legjobb ár-érték arányú tárhelyét kínáljuk. Kiváló minőséget biztosítunk reális áron.

Kézivezérlés: Az Ön kényelme érdekében a világ legnépszerűbb irányítófelületét, a cPanelt biztosítjuk, mellyel tárhelye összes funkcióját magyarul kezelheti közvetlenül böngészőjében, a mi bevonásunk nélkül.

Sávszélesség: Számos ügyfelünk van, akiket nagy gépparkkal szolgálunk ki, ezért a belső hálózatunk és különleges gerinchálózati kapcsolatunk is sok adat gyors továbbítására képes.

 

Official PayPal Seal
CIB Bank
MasterCard, Visa, Visa Electron, Maestro
PayPal